Amerikában már sokszor bevált az mc-producer páros(pl. Gang Starr vagy Pete Rock & C.L. Smooth). Hasonló kezdeményezés a Day vs. Mil duó is, bár van/volt már ilyen Magyarországon, például Shuka&KillaKen - hamarosan Eredetiségvizsgálat c. albummal jelentkeznek, de még januárban KillaKen-től jön egy mixtape - , a Gyilkos Február, csak itt KillaT aki elvileg a producer rappelt is pár számban, vagy a Killakikitt bár itt AZA-val ugyanaz a helyzet mint a Februári Fasziknál KillaTival. Az album teljesen egyedi, próbálja az amerikai dolgokat beemelni a magyar hiphop életbe, nekem teljesen Def Jux és Rhymesayers Ent. magyar kiadásban. Ugyanis itt nem világmegváltó gondolatokat vetett papírra Day, hanem a hétköznapokból merített tartalmat publikálta. Szó esik a melózásról, kosarazásról, rappelésről, átbaszásról, csalódásról, bulizásról, piálásról, hányásról, fűről. Szinte mindenről. Egy szó erejéig nem kerül említésbe mondjuk az, hogy mekkora nagy szar a helyzet a magyar hiphop-ban, értéket képvisel anélkül, hogy bárki egy honlapra leírná, hogy ez meg ez van, meg oldalakon keresztül, hogy ez az album konkrétan miről és kinek szól. A közreműködők(Zsuzs, Riddler, Tirpa és Szokratesz) a saját stílusukhoz idomulva hatalmas pluszt adtak ehhez az albumhoz, Zsuzs frankó énekéről nem is beszélve. Számokra bontott véleményezést most nem szándékozok írni, mindenki hallgassa meg az albumot aki még nem tette. Az album borítójára kattintva ingyenesen letölthető, ha tetszik nagyon igényes borítóval, szövegkönyvvel megrendelheted. Nektek hogy tetszett? Szeretnétek még ilyen kezdeményezéseket? A magyar hiphop-nak abszolút nem ártana véleményem szerint, sőt...
Az első külföldi albumkritikám.
Hát erről az albumról mit is lehetne felvezetésként mondani? Talán azt, hogy egy nagyon ígéretes és személyenként elég nagy múltú csapatról van szó. Ott van iLL Bill, aki pályafutása elején a Circle Of Tyrants-ban, később az ugyanebből a csapatból kialakult a Non Phixionnal és a JMT közreműködéseivel nagy dolgokat csinált, meg kell említenünk mindenféleképpen Everlast-et aki a legendás House Of Pain-ben - ahol DJ Lethal és Danny Boy is alkotott - vált igazán híressé. Ne felejtsük el még Slaine-t se, aki a Special Teamz színeiben is alkot napjainkban Edo. G-vel és Jaysaun-nal karöltve, tavalyelőtt egy album is kikerült a kezük alól. Big Left-től hallhattunk pár mixtape-et, annyira maradandót nem alkotott a szakmában, pár héttel az album kiadása előtt ki is lépett a csapatból. A csapattal szemben sok elvárás volt, mindenki azt remélte, ez majd visszahozza az igazi kemény, nyers hiphop-ot. Azt, hogy ez meghozta-e a flash-t mindenki döntse el magában. Az alapokról, a La Coka tag DJ Lethal, iLL Bill, Everlast, The Alchemist - akit Dilated Peoples és Mobb Deep közreműködésekről ismerhetünk, és idén kiadott egy albumot is Chemical Warfare címmel -, Q-Unique, a Sick Symphonies tag Cynic és a dán Sicknature gondoskodik. Az album szövegei csak a hardcore raprajongók tetszésének felel meg leginkább, a csapat tagjaira és az arculatára jellemző deviáns viselkedésmód tölti meg mindet.
Az első szám egy zúzós basszusgitár alappal van megáldva, amitől első hallásra az ember maximálisan úgy gondolja, hogy ez az album teljesíteni fogja az elvárásokat. A fegyverelőkapós, törvényre szarós, alvilági körútra bevezető szöveg világa az album többi számára is jellemző, így a többi számnál a hangzásvilágon kívül nem nagyon érdemes mit megemlíteni. Sen Dog a refrént teljesen megbolondította, az általa lefestett képek szinte megjelennek az ember lelki szemei előtt. Aki az 1. számot élvezte a Get You By címre keresztelt számban se fog csalódni, hasonlóan nyers és ütős a hangzás, a szövegbe jelentős társadalomkritika is szűrődik, és az ortodoxok is megkapják Everlast verzéjének a végén a magukét. A Snoop Dogg refrénjével megáldott dal nekem teljesen Soul Assassins hangzás, pedig DJ Lethal kezeiből került ki. Amit Snoop alakít, számomra teljesen hiteltelennek tűnik, és számomra érthetetlen, hogy hogy került oda a La Coka-s arcokhoz. A "nyomothagyó" szám, a The Stain teljesen Everlast stílusát tükrözi, bár a számból a kedvenc strófám iLL Bill szájából hangzik, nagyjából le is írja a dal lényegét két sorban: ,,To the devils and the gods it doesn’t matter if you live in the rain/You can’t wash it out cause nothing gets rid of the stain", amíg a többiek és ő maga is a sokszor elmezavarodott gondolataival lefesti az "amerikai valóságot". Az I'm An American egy laza, bólogatós zene, a szöveg itt is erőszakkal telített, de az amerikai kormányról és az Államokban zajló dolgokról szól, B-Real szakasza teljesen beleilleszkedik a Bill-ék által kialakított felületbe, talán ez az egyik legerősebb, legjobban összerakott trekk az albumról. A következő szám a csillogásról és a hatalomra törekvésről szól, amit a ScarFace-ből szerzett kokainos orr kép is jelez, talán ha ez a szám a Bloody Sunday-jel helyet cserél még el is hisszük, hogy ezek az arcok a hiphop meghatározó alakjaivá akarnak válni. A zene kellőképpen lendületes ahhoz, hogy bulizni is lehessen rá. Sick Jacken spanyolul szövegelt, én meg spanyolul nem tudok.:D Once Upon A Time címmel egy olyan trekk született, amely Nas legendás Nas Is Like című számára hasonlít, persze a témaválasztás teljesen más, a vér és a fegyver itt is szerepel. A Cousin Of Death-ben Everlast refrénje valami zseniális, ebben a számban végre van valami mondanivaló a nyers szövegek között. Frusztrált képet fest le a szöveg a zenével együtt. A Choose Your Side alapja engem valamiért Stoupe The Enemy Of Mankind(of Jedi Mind Tricks) stílusára emlékeztet, és örülünk nagyon, hogy végre egy dirty side előadó, nevezetesen Bun B is helytállt egy ilyen albumon/számon. A következő trekkben, amit Hardcore Chemical címre kereszteltek, igencsak megkapja a magáét a pénzhajhász celeb és előadóréteg, az alap teljesen korrekt, különösebbet nem is lehetne írni róla, sajnos. Az album végére az erőszak kezd kifáradni, bár ezt a srácokon nem lehet észrevenni, büszkén fűzik a sorokat az ütemre, az alap itt is tök átlag szint, Everlast refrénje és Sick Jacken rímei dobják fel ezt a számot, iLL Bill-re átragadt egy kicsi az előző dalból. A Gun in Your Mouth a georgetown-i bankrablóknak íródott, és az alap tökéletesen passzol a témához és a western filmekből ismert bankrablás jelenetekhez. Egy konkrét bankrablás szituációt írnak le, bár itt iLL Bill a többiektől elhatárolódik és elkezdi a tőle meg szokott beteg gondolatait papírra vetni, amit elnézünk neki, mert jó hallgatni. Már majdnem úgy gondoljuk, az album egyhangúságát nem fog megszakadni, ám a Nuclear Medicinemen feltehetőleg Immortal Technique közreműködése miatt egy teljesen más hangvételű szám. A háborúzásról, a marketingről és az utcai erőszakról szól, ezekben a sorokban végre éreztem a kritikus hangvételt. Az album zárása két olyan szám, ami már hónapokkal ezelőtt a hallgatóknál pöröghetett, az első a That's Coke a második a Fuck Tony Montana, ahol Sick Jacken és B-Real közreműködik. A That's Coke egy igazi bemutatkozó szám a La Coka Nostra-ról, megjelennek olyan dolgok benne, mint a House Of Pain, Non Phixion, és a csapat tagjaira jellemző indulat, jellem, értékrend és viselkedésmód, az alap miatt könnyen lehetett volna ez a szám nagyon sikeres, a szám már 2008-ban a Brand Name Dope EP-n is szerepelt, csak abban másik minta volt felhasználva, mint az albumverzión. A Fuck Tony Montana személyes kedvencem. Az átlagember elé állít görbe tükröt, akik Tony Montana-ról, a Sebhelyesarcúról azt hiszik, hogy félelmetes, őrült és elpusztíthatlan, holott a film végén beleeresztettek egy pár tárral.
Összességében az album nem rossz, zeneileg élvezhető bár ez egy rap hallgatónak kevés, hiszen a szövegvilág végtelenül unalmas és egy vagy két hallgatás után inkább leterheli az embert, mint szórakoztatja. Szerintem vannak még ezen kívül olyan albumok, amik közelebb állhattak volna ahhoz, hogy visszahozzák a hiphop-ot.
Egy eléggé erős album kezd az albumkritikáim között.
Az album megjelenése, illetve azelőtt, hogy megkaptam volna azon gondolkoztam, hogy meg kéne-e hallgatnom a Killakikitt albumot. Erre azért gondoltam, hogy könnyebben elkapjon a szöveg- és hangzásvilág. Végül nem tettem.
Az album rendkívül hangulatosra sikerült, mind a beat-ek mind a szövegek szépen kidolgozottak. Az alapok nagyban közrejátszottak abban - mint a legtöbb hasonló kaliberű albumon -, hogy egy igazán változatos és sokoldalú album lett belőle. Az alapok a ScarCity Beats(AZA, aMGee, BrokenFinguz, Peet, Voice) munkája, szép munkát végeztek. Már az intróban az első trombita mintás dolog elég jól hangzik a másik fele nekem J-Dilla stílű. A második trekk a 'Mozdulj!' Saiid közreműködésével készült, és AZA beat-je nagyon megküldi a rendkívül uccai életérzést keltő szövegvilágot. Kopasz már itt bemutatja mennyit fejlődött a Killakikitt és a Pánikszoba közreműködések óta, mind technikában, mind rímekben - amikben eddig is nagyon jól állt - rengeteget csiszolódott emberünk. Saiid hozza a tőle várhatót, bár a Killa albumon lévő társadalom- és országkritikát itt már a Barbárfivérek albumon található közreműködéséhez hasonlítható tartalmú szövege helyettesíti. Az Induljon a Dzsonsz! című szám a környéket - XIII. kerület - mutatja be, illetve PKO társadalomra vetett szemléletét itt is megcsillogtatja. A következő szám elején Chief Kamachi szól bele a mikrofonba egy sor erejéig(ScarCity, my whole fuckin crew is fresh!). Picsa a Corvinon a címe. PKO elmesél pár dolgot a beef-fel kapcsolatban, bár én már konkrétan elvesztettem a fonalat valahol a 'Ha Saiid-ba baszlak...' környékén és nem tudom mi igaz és mi nem, és ez nem is ránk, mezei hallgatókra tartozik. XIII, avagy 'A kerület'. Nekem ez a szám tetszik legjobban erről az albumról, kifejezetten hangulatos és olyan éjszakázós horrorcore rap érzéssel spékeli meg a szöveget az alap. A 'Ne legyél gizda!' c. számban Tirpa valami őrületeset alakít. Egy valami nem kéne ebbe a szövegbe, mégpedig az a sor amelyik így hangzik: "A XIII-ban könnyen kerül a fejbe kés". Nem illik a képbe, gondolom más nem nagyon rímelt volna rá. Kopasz és Tirpa a refrénben itt is felhívja a hallgató figyelmét az élet működésére és arra, hogy az utcán mire kell vigyázni. A Copy egy olyan szám, ami visszatekint a Puhossal és a családdal eltöltött időkre és a címmel arra céloz Kopasz, hogy Puhos az ikertesója, az egyik legfontosabb ember az életében/családjában. Különösebb kommentárom nincs hozzá, nagyon tetszik. A Nyugatiban a Killakikitt eszméletlen nagyot alkot, teljes vadnyugat fless, Soup(aka MC Gabó) keveset, de jól szerepel. Egy kis fantázia a kemény valóságba üde színfolt, bár az egész albumra igaz, hogy változatos. A Pánikszobával együtt elkészített trekk az unalmas munkanapokkal megáldott körülményekről szól, a Pánikos arcokon érződik, hogy fejlődtek a Pánikroham c. albumuk óta. A következő számban a politikusok és a korupt kormány rendesen megkapja a magáét. A végére vágott akapellák már csak a habot jelentik ezen a tortán, elég ütős lett volna a dal ezek nélkül is. A Die Hard korábbi verziója a jutyubra már pár hónappal az album megjelenése előtt felkerült, az nekem nem annyira tetszett, így viszont príma. Kopasz Die Hard c. filmmel alkot párhuzamot a magyarországi állapotokkal. Az utolsó két számban a Killakikitt két mc-je külön-külön közreműködik. A Másnaposban Tirpa és PKO teljes buli utáni káoszt mutat be. Az alap is nehézkes, vontatott érzetet kelt bennünk. Az AZA-val megírt számban a YouTube kommentelők, fórumharcosok és a sima szardobálók kapják meg a magukét leginkább, de a ScarCity-re jellemző Szövetség erősségéről is szó esik.
Az album könnyen pályázhat az év albuma címre. Erősen Killakikitt szagú, bár erőszakos töltettől mentes, és ez jó. Ha az árát nézzük 1800Ft igazán baráti ár ezért a cuccért. Fogyott is belőle rendesen. Aki nem vette meg... az vessen magára.
Esetleges amatőrségeim miatt elnézést, ez az első albumkritikám. Építőjellegű kritikát szívesen fogadok.
