A minap újra - hihetetlen, három hónap alatt már másodjára - kezem ügyébe került a Killakikitt fantasztikus, Ne szarakodj c. albuma. Belehallgattam, aztán elővettem más albumokat, számokat is. Hogy meglegyen az egyensúly, pl. az Uccai Egyetem számai és a Barbárfivérektől (tudom, emiatt sokan fognak anyázni, de Deego-tól mi ez a hangtorzítás?!?!) a Disznóól is ugyanígy előkerült akkor. Olyasmi dolgok játszódtak le abban a szűk másfél órában, mint amikor egy dominó eldönti a mellette állót. Jöttek a számok, szinte tarthatatlanul. Észre sem vettem, egy kisfiú éledt fel bennem. Mintha valami játékok lennének a számok, szedtem le a polcról és aztán raktam vissza, de amikor az egyik - valamilyen csoda folytán - jól sikerült számnak vége lett, észhez tértem és megfogalmazódott bennem egy kérdés: miért nem lehet mindegyik számot, vagy azok többségét jóra megírni? Ezzel egy újabb sor dominó kezdett el leomlani.
Miért van az, hogy előveszek egy albumot, és valószínűleg 10 perc alatt végig ugrálgatok az albumon, azokon a részleteken lépdelve, amiket érdemes meghallgatni? Miért érzem úgy egy-egy szám után, hogy 'ezt/ilyet már hallottam', ahelyett, hogy 'jó és nosztalgikus ezt a számot újra meghallgatni'? Miért van az, hogy ezekről az albumokról és számokról a megjelenésükkor én is úgy vélekedtem, hogy azok jók? Miért van az, hogy most már nem tartom így? Miért van az, hogy egy Akkezdet, Kriminal vagy S*10 albumról évek óta ugyanazt a véleményt vallom, akárhányszor hallgatom végig? Miért van az, hogy őket tisztelem? Miért van az, hogy minden "feltörekvő tehetség" vélhetően remekbe szabott szerzeményéről csak annyi gondolatom támad - ha esetleg meghallgatom -, hogy 'ilyen számból is még csak 142-t hallottam'? Miért van az, hogy ők ezért elvárják a tiszteletet? Miért olyan naivak, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy iszonyúan tehetségtelenek, sablonosak és egy önálló gondolatuk, illetve kreativitásuk sincs és csak azért, mert végigcsápoltak egy Killakikitt fellépést, még fingjuk sincs a rapről, valamint többet tennének a hip hopért, ha a részük sem próbálnának lenni? Miért van, hogy szerintük ezekre a szánalmas, mesterkélt produkciókra az egész világ kíváncsi? Miért van az, hogy a pár sorral feljebb említett páros és társaságok tagjairól képtelenség lenne ezt gondolni? Miért van az, hogy csak ők tudnak jó albumokat kiadni? Miért van az, hogy ők is elkezdték valahol, valamikor, valahogy, de mégis évek óta képesek valami újjal, egyedivel előállni? Miért van az, hogy a nagy hip hop sztárok, például a szóba hozott Killakikitt vagy Barbárfivérek sem képes valami észveszejtően jó anyaggal előállni? Miért címkézik újra magukat az előadók, és ugyanazt, vagy az előzőhöz hasonlót próbálják eladni újra és újra, folyamatosan azt hangoztatva, hogy 'úúú, de oda fog ez baszni, Tibbah mutatóujjperce pedig Messiásként fog virítani az évkönyvekben'? Miért derül ki utólag, hogy mégsem olyan kurva jó? Miért van az, hogy a hallgatók jelentős részének az igénytelenség jelképezi az igényét? És ez engem egyáltalán miért zavar?
Slusszpoénként még egy kérdés:
Hát ez valami hatalmas. :D:D:D:D:D
A múlthétre ígért kritikák most jönnek, egy körben. Az idei év eddigi nagyobb durranásai ezek az albumok, illetve a nagyobb előadók albumai. Kronológiai sorrendben mennék rajtuk végig.
