Végre eljött ez is. Sajnos sok időt csúsztam vele - ezt a szememre hányhatjátok -, de hála Istennek végre itt van. Elnézést kérek a késésért.
A fordításban segített(ismét): Thamole! Neki nagy köszönet!
Akkor lássunk neki:
Twix: Ugye angliai származású vagy. Azt bizonyára mindannyian tudjuk, hogy van eltérés az amerikai és az európai hiphop közösség és hiphop élet között. Szerinted mi a kettő között a legnagyobb különbség?
Lewis Parker: A mindennapokban nagyon sok különbség van, ha a London életet összehasonlítjuk a New York-ival, a gyorskajáldában való reggelizéstől vagy vacsorázástól kezdve egy angol kávézóig. NY igazából egy egész nap mozgó város, ami tényleg passzol hozzám, amikor a kései órákban dolgozom. NY-ban a hip hop tényleg mindenhol ott van, Londonban a hip hop inkább egy-egy megkülönböztetett helyszínen található meg. Sok tekintetben a brit hip-hop-ban könnyebb befutni, hisz az sokkal kisebb és így kevesebb is a kihívás és a konkurencia. Az, hogy NY-ba költöztem határozottan megerősítette a hip hop iránt érzett szenvedélyem, minden korábbi kétségemet megszűntette a felől, amit korábban éreztem, hogy britként is az egész világra kiterjedő zenét csinálhatok.
T: Körülbelül 15 éve rappelsz, bár még nem tettél szert nagy hírnévre ahhoz képest, hogy 7 albumot adtál ki és a mélyunderground körökben elismert előadó vagy. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka? Direkt kerülöd a nyílvánosságot? Szerintem nem bánnánk, ha téged - vagy hozzád hasonló kaliberű előadókat - kéne a tv-ben a zenecsatornákon nézni naponta.
LP: Nos, én soha nem tartoztam a hírnévhajhászok közé. Én csak jó lemezeket szerettem volna készíteni és kiadni. A zenéim remekül passzolnak azoknak az embereknek az ízléséhez, akik szeretnek kint állni az utcákon és közben bólogatni az ütemre. A koncepcióm mindig eszmei értékű volt, a hangzás maradt a régi nyers boom bap, de az ilyet a kiadók nehezen nyelik le. Korábban, ha a Virgin/Melankolic több főáramlatos alapzenét tesz alám, akkor most egy teljesen más történetet mesélhetnék az életemről.
T: A legutolsó albumod egy John Robinson-nal közösen elkészített kollaboráció. Hogyan kerültél vele kapcsolatba? Mi volt az alapkoncepció? Várhatunk még közös megmozdulásokra?
LP: JR és én úgy kerültünk össze, hogy ugyanazzal a kiadóval - Project Moon Circle - kezdtünk el együttműködni. Elkezdtünk egymás ötleteire építeni és úgy döntöttünk, hogy elkészítünk egy közös albumot. A koncepció az volt, hogy egy olyan lemez készüljön el, ami kettőnk stílusát ötvözi, és ezáltal felfrissítse azt a hip-hop hangzást, amire az egész világon igény van; mindez egy kis zeneiséggel megszórva.
T: Megmondom őszintén, hogy szerintem Masta Ace-ére és Murs-ére emlékeztet legjobban a stílusod. Helyenként úgy tűnik, mintha ők lettek volna rád a legnagyobb hatással. Kikre tekintesz példaképként? Az Egyesült Királyságból kit/kiket hallgattál vagy hallgatsz most legszívesebben?
LP: Igen, Masta Ace 'Take A Look Around' és 'Slaughter House' c. albumai határozottan nagy inspirációs forrást jelentenek számomra. Amikor legelőször Amerikában voltam, '95-ben a Black Moon volt rám nagy hatással. Mindig nagy Lord Finnese rajongó voltam. A 'The Awakening' c. albuma szintén nagy hatással volt rám. Az én stílusom abból származik, hogy ezeket a klasszikus NY-i hip hop jegyeket elegyítem egy kis ’easy listening’-gel és ’jazzfunk’-kal.
Őket szoktam hallgatni az egyesült királysági előadók közül: Hijack, Caveman, 4orce, Katch 22, Demon Boys, Gunshot, stb...
T: Mi a következő Lewis Parker projekt?
LP: Figyeljétek Tah Born szóló albumát és a 'The Puzzle episode two The Glass Ceiling'-et.
T: Végszóként mit üzensz a magyarországi hallgatóknak és az olvasóknak?
LP: Vegyetek Lewis Parker lemezeket! Tisztelet és béke
